Az Economist Orbán politikájáról: „kívülállók aggódnak Magyarország miatt”
Orbán Viktor miniszterelnök politikájáról közölt cikket legújabb számában a The Economist című hetilap.
Orbán Viktor miniszterelnök politikájáról közölt cikket legújabb számában a The Economist című hetilap.
Folytatódik Orbán Viktor minisztériumlátogatása: szerdán a Külügyminisztériumban tájékozódik a kormányfő, jövő héten pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba, a nemzeti fejlesztési, valamint a belügyi tárcához látogat - tudta meg az MTI több forrásból. Kedden a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) járt a miniszterelnök, ahol elsősorban a tárcát érintő törvényalkotási tervekről volt szó.
"Az emberek ezt szerették volna, tehát így választottak, ezt tudomásul kell venni a demokráciában" - válaszolta ma reggel a köztelevízióban kedvesen mosolyogva Szalai Annamária Krizsó Szilviának - olvasható Török Gábor blogján.
A miniszterelnök tanácsadója úgy véli, "bonyolult" kérdésekben nem kell népszavazást kiírni.
A két hónappal ezelőtti emlékezetes retorikai baklövések után a Fidesz-kormány nyilvánvalóvá tette a pénzpiacoknak is, ki az úr a háznál itthon, hazardírozva a piac negatív reakcióját. Ám az ország ebből akár jól is kijöhet, amennyiben a nemzetközi konstelláció számunkra kedvezően alakul, és a hitelezőket sikerül meggyőzni, nem egy populista politika rögtönzéseiről van szó, hanem Budapest átgondolt stratégia szerint cselekszik - véli Jenei András, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.
A minisztérium felépítéséről, stratégiai céljairól, valamint a következő félévben a tárca és a kormány előtt álló feladatokról tartott megbeszélést Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetőivel - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
A befolyásos amerikai üzleti napilap, a Wall Street Journal cikket közölt a magyar gazdaságpolitikai fejleményekről „A magyarországi befektetők elveszíthetik az étvágyukat” címmel. A szerző szerint a jelenlegi piaci nyugalom megtévesztő lehet.
A magyar kormány helyesen döntött akkor, amikor szembeszállt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – jelentette ki Mark Weisbrot, a washingtoni Gazdasági és Politikatudományi Kutatóintézet központjának igazgatója a hírTV-nek.
Kaszinótojást kent szét "avatásként" a kifüggesztett nenyin egy férfi.
Januártól Magyarország átáll az egykulcsos személyi jövedelemadóra; hogy az átállás hány évet vesz igénybe, az egy másik kérdés - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök egy hétfő esti televíziós műsorban, cáfolva az új adórendszer elhalasztásáról szóló információkat.
Demokrácia nem létezik ellenzék nélkül - hangsúlyozta a Die Welt című német napilapban kedden megjelenő, az újság internetes kiadásában azonban előzetesen már hétfőn délután közölt interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A magyar kormányfő cáfolta, hogy egy francia mintájú, az államfő számára nagy hatalmi jogköröket biztosító elnöki rendszer bevezetésére törekedne.
A mostani "politikai kurzus" elkötelezett a munkahelyek létesítése mellett - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn Székesfehérváron.
A parlament által elfogadott állampolgársági törvényre a diszkrimináció megszüntetése érdekében volt szükség - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Die Welt című német lap vasárnapi számában (Welt am Sonntag) megjelent interjújában.
A nyugati típusú kapitalizmus került válságba, az a felfogás, hogy a kapitalizmus majd elhozza a jólétet, az állam pedig tartsa távol magát a gazdaságtól - fejtette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor. A miniszterelnök közös előadást tartott Traian Basescu román államfővel.
Orbán Viktor szerint "az IMF-től való szabadulás" egy lépés a nemzeti önrendelkezés irányába. Mint mondta, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött szerződés lejárta után, októbertől, Magyarországnak nem lesz dolga az IMF-fel. A kormányfő a HírTV Péntek 8 című műsorának adott interjújában a jegybankelnök fizetéséről azt mondta, hogy az nem az IMF vagy az EU dolga, hanem a miénk. Míg az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt szögezte le, "szinte alig van esély" arra, hogy a bankadót az ügyfelekre hárítsák át a pénzintézetek.
Az államnak nincs eszköze a forint árfolyamának garantálására - mondta a miniszterelnök a Hír Televízió Péntek 8 című műsorában. Orbán Viktor szerint tízszer meg kell gondolni a devizahitel felvételét.
Az elmúlt napokban az IMF-tárgyalások megszakadása után számos politikai nyilatkozat hangzott el, a hvg.hu arról kérdezte a szakértőt, mi várható az új helyzetben.
Szélesebb összefüggéseibe, európai kontextusba helyezte az IMF vitáját Budapesttel a Washington Post internetes oldalán tegnap este megjelent cikk, amely igyekszik mindkét fél álláspontját részrehajlás nélkül ismertetni.
"Nem azért gyújtunk gyertyát, hogy véka alá rejtsük" - ezt az érdekes képet Orbán Viktor használta, amikor 56 napja hivatalban lévő kormányának működését értékelte a parlamentben - írja Török Gábor politológus.
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődött a nyári ülésszak utolsó napja. Az ellenzék részéről Schiffer András, Vona Gábor és Mesterházy Attila próbált fogást találni a miniszterelnökön.